2013. augusztus 23., péntek

Új tervek Dili nélkül


Szóval az volt a terv, hogy megyek Timorra vízumot hosszabbítani.

De aztán több dolgot átgondoltam.

Timor nem egy életbiztosítás. Asszem rajta is van a nem javasolt országok listáján. Mondjuk az semmit nem jelent, mert Kambodzsa is rajta van, aztán biztonságosabb, mint a Rózsadomb.



A timori vízumhosszabbítás (visa run) lépései a következők:

Timor sziget indonéz oldalán, Kupangban kell Kelet-Timor vízumot igényelni a Kelet-Timor Nagykövetségen. Kb 3-5 nap alatt megvan és 30 dollárba kerül. Ezután busszal 12 óra alatt át lehet kelni a határon Dilibe, Kelet-Timor (Timor Leste) fővárosába. Ez 15 dolcsi körül van. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy timor indonézül keletet jelent, leste pedig portugálul ugyanazt. Tehát az ország neve Kelet-Kelet.

Diliben az Indonéz Nagykövetségen kell indonéz vízumért folyamodni, amely 2 hónapos tartózkodást tesz majd lehetővé és 45 dollárba kerül. Az igényléshez csatolni kell egy helyi szponzor meghívását, aki garantálja, hogy jól fogunk viselkedni a 2 hónap alatt. Ezzel nem lett volna gond, mert egy CS ismerősöm, aki Celebesz (Sulawesi) szigeten lakik, meghívott magához 1 hónapra, hogy segítsek neki az angol nyelviskolájában toborozni meg tanítani, cserébe szállást és kaját ad. Az indonéz vízumkérelem elbírálása egy hétig tart. Ezután vissza lehet buszozni Nyugat-Timorra (15 USD) és lehet még 2 hónapig nyaralgatni Indonéziában.



Ha ezt összeadom, 100-105 dollárra jön ki. És megvan a kockázat, hogy valamelyik vízum nem jön össze.

Ha kelet-timorit nem adják meg, akkor közben kifutok az időből, lejár az indonéz vízumom és minden túltartózkodott napért 25 dollárt kell majd fizetni a távozáskor (különben nem engednek ki). Ez drága és necces. És miután továbbra sem világos, hogy tudja-e más állam az adataim ellenőrzésekor az állandó lakhely témát csekkolni, nem akarok rizikót vállalni. Mert ugye állandó lakóhelyet meg kell adni, mert annak lennie kell. Kellene. Grrr. 

Ha meg az indonéz vízummal lenne gixer, akkor meg Dilit csak Ausztrália felé hagyhatom el. Ami egyrészt drága, másrészt meg lehetetlen, mert ugye oda sem kapok vízumot (vagyis még nem utasították el, de nem látok sok reményt, így 4 hét várakoztatás után).

Nincs kedvem kockáztatni. Inkább egyenes úton elhagyom az országot és visszajövök pár nap múlva egy új vízummal. Ha lesz kedvem. Mert nem biztos, hogy lesz...


Azt nem tudom, hova tovább Indonézia után, ha nem jövök vissza. A vitorláshajós potyautazás nem kivitelezhető. A Seychelles-szigetek felé menő járat nem válaszolt, illetve kaptam pár új infót a szélirányról és egyéb hasznos dologról, amit nem árt tudni, ha tengeren akar közlekedni az ember, és úgy tűnik, nem vagyok jó időpontban. Novemberben kezdődik a ciklon szezon a déli óceánon.


A legfőbb indok a terveim módosítására az volt, hogy elfáradtam. Belefáradtam az indonéz stílusba.


Indonézia csodálatos ország. Nagyon megszerettem. De kell hozzá tűrőképesség.

A fürdőszobák hányigerkeltően mocskosak, a szállásokon a fürdőt nem is takarítják, hiszen zuhanyzáskor úgyis öntisztítódik. Úgyhogy mindig minden ragad a mocsoktól. Meg lehet szokni, de azért zavarja az embert. Meleg víz ugye nincs. Ráadásul sok helyen zuhany sincs, csak egy lábmosó csapból lehet vizet folyatni egy vödörbe (ami mellesleg a WC leöblítéséhez használt tartály is) és abból kis nyeles edénnyel lehet magunkra locsolni a hideg vizet.

Az ételek a keleti szigeteken elég rizscentrikusak, állandóan csípős szószokat rejtenek a kajába és lemaratom a szám szélét, ha nem veszem észre időben. Ez meg elég nyűgössé tud tenni.

Úgy általában nyakig jár az ember a szemétben. Az indonézek csak úgy lehullatják maguk mellett a műanyag dobozokat és zacskókat, aztán békésen ülnek tovább az alájuk csorgó zsíros szósz felett vagy akár benne. Ez szinte a legzavaróbb tényező itt. Tisztára olyanok, mint valami falu végi putri lakói. Ülnek a mocsok és szemét közepén és jól érzik magukat. Amit nem irigylek, mert nagyon meleg szívű és életvidám népség, és legyenek boldogok, csak azt nem szeretem, ha nekem is a trágyában kell hevernem.

Szóval összességében azt kell, hogy mondjam, hogy elég volt Indonéziából. Két hónap alatt sok mindent láttam, megtapasztaltam a helyiek életét, csodálatos élményeket gyűjtöttem, de itt az ideje egy rendes zuhanynak és egy hajmosásnak homokszemcsék és bámuló falusiak nélkül.

A repjegyek viszonylag olcsók a környező országokba a fapados légitársaságokkal. Persze nyilván arra a dátumra, amire nekem kellett a jegy, már csak dupla áron volt bárhova is, így végül is 90 USD-ért Szingapúrt választottam. A járat Celebeszről indul, úgyhogy oda még áthaladok hajóval, aztán viszlát Indonézia! :S

Hogy utána mi lesz, azt még nem tudom... 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése